2014. július 5., szombat

1. rész: Yoshizawa Zakuro


Hali mindenkinek! :)) Megérkeztem az első résszel! ^^ Amúgy a szereplők menüpont folyamatos szerkesztés alatt áll! :D
Ayumu

Szemeim kipattantak. Homályosan láttam, bár azt ki tudtam venni, hogy egy alak hajol felettem. Pislogtam párat, s a látásom kiélesedett.
- Végre felkeltél - mosolygott kedvesen, és levette a fejemről a vizes rongyot.
- Lázas voltam? - tapintottam meg a homlokomat, hogy megnézzem, meleg-e. 
- Ne aggódj, már nem! 
Jobban megnéztem a lányt. Hosszú, fekete haja lágyan omlott a vállára. Aranyszínű szemei kedvesen csillogtak, sugárzott belőlük a gondoskodás. 
- Hol vagyok? – tettem fel azt a kérdést, amire már a kezdetektől fogva kíváncsi voltam. 
- Ne aggódj, most már biztonságban – simított végig a karomon, aminek hatására furcsa módon lenyugodtam. Végignéztem magamon. Frissnek éreztem magam, tiszta, hófehér ruha fedte testemet. Bőrömből kellemes, rózsa illat áramlott. Megfogtam az egyik kósza hajtincsemet, és mélyen beszippantottam finom illatát. Ez a lány… Miért ilyen kedves velem? 
- Köszönöm! – böktem ki és a földet kezdtem kémlelni zavaromban. Halk kopogás törte meg beszélgetésünket. Az ajtó lassan, nyikorogva kinyílt, és belépett rajta négy fiú. Reflexből próbáltam hátrébb kúszni az ágyban, így végül a hátam a falnak préselődött. 
- Nem kell félned! – nézett rám bíztatóan a lány – Ők találtak rád! – oldalra döntötte a fejét és elnevette magát. 
- Hah? Rám találni? – gondolkoztam hangosan. 
- Elmondod a neved? – szólalt meg az egyikük hirtelen. Szomorúan lesütöttem a szememet és halkan megszólaltam. 
- Nem tudom… 
- Tessék? 
- Nem tudom, hogy hogy hívnak – ismételtem el, s felnéztem rájuk – Nem tudok semmit. Egy fa alatt ébredtem fel, és nem emlékeztem semmire. Ó, tényleg! Hogyan találtatok rám? Hol voltam? Nem volt ott… Valami más is? – hadartam el egy szuszra, és kíváncsian vártam a választ. 
- Az erdőnél feküdtél, és egyedül voltál… Vagy volt valaki veled? 
- Nem, csak azt hiszem, láttam valamit – vakartam meg zavartan a fejemet. – Egy… Sárkányt – böktem ki, s a kezemmel gyorsan eltakartam az arcomat – Ne nézzetek bolondnak, tudom, hogy ez lehetetlen… És… - folytattam volna, de akkor észrevettem valamit. 
- Neked füled van? – fordultam tágra nyílt szemekkel a lány felé – Te egy macska vagy? 
- Hibás – nevetett fel – Én egy rókadémon vagyok! – kuncogott továbbra is. 
- Démon – suttogtam magam elé. 
Biztos voltam benne, hogy ez egy teljesen másik világ, mint amilyenben ezelőtt éltem. De, lehet, hogy ez nem is baj. Nem emlékszem semmire, így csak a terhére lennék azoknak az embereknek, akiknek fontos vagyok. És bár nem emlékszem egyikkőjükre sem, és azt sem tudom, hogy hol vannak, azért még reménykedem. Reménykedem, hogy egyszer visszajutok hozzájuk. Mert ebben a helyzetben nem tehetek mást. A legkisebb reménysugárba is belekapaszkodom, és hagyom, hogy vigyen magával. Bárhová is fogok kerülni, nem adom fel!
- Ömm, amúgy, ezt nálad találtuk – az egyikőjük hirtelen egy telefont nyújtott felém. Ebből lehet, hogy megtudok valamit? Gondolkodás nélkül kivettem a kezéből, és elkezdtem vizsgálni. Mindent. Végül a videókat nézegetve egy mondatra felkaptam a fejemet, ahol én beszéltem: „Yoshizawa Zakuro vagyok, ő pedig Kishimoto Airi, a legjobb barátnőm…”
- Yoshizawa Zakuro – üveges tekintettel bambultam magam elé.
- Hah? – fordultak felém. 
- A nevem. Yoshizawa Zakuro.
Pár másodpercig rezzenéstelen arccal tekintettek rám. 
- Zakuro-chan… - ízlelgette a lány a nevemet, majd rám mosolygott. Sóhajtottam egyet, és felálltam. A hirtelen mozdulattól kicsit megszédültem, ezért belekapaszkodtam az egyik szekrénybe. 
- Köszönök mindent, és tényleg, hálás is vagyok érte, de nekem most valahogy haza kell jutnom…
- És elárulnád, hogy ezt mégis hogyan tervezed? – szólalt meg hirtelen a vörös hajú srác. Üveges tekintettel, és komoly arccal nézett rám. Kisugárzásától kirázott a hideg. Egy szóval tudnám őt illetni… A „Főnök”. Tekintélyt parancsoló nézés, határozott arc, s akár egy szavával képes elérni, hogy rettegj. Zavartan lesütöttem a szemem és megadóan sóhajtottam. 
- Nyugodtan maradj még itt, amúgy is pihenned kell még. Shizuka vagyok, a többieket később mutatom be, szóval kifelé! – kezdte tuszkolni a fiúkat az ajtó felé.
- Na de…! – háborgott az egyik, de már késő volt, a lány rájuk csapta az ajtót. 
- Aludj csak nyugodtan, vigyázok rád!
Valamiért bíztam benne, ezért visszafeküdve a puha ágyba, hagytam, hogy elnyomjon az álom.
~
Amikor felkeltem, Shizuka ugyanott volt. Az ágy melletti széken ült, és valamit olvasgatott. Jobban szemügyre vettem a szobát. Az ablakon keresztül utat tört magának a nyári nap fénye, és az egész szobát bevilágította. Fénye megcsillant a szépen faragott szekrényeken, s tovább haladt egy falon csüggő kis képre. Keretén kecsesen futott végig a fény. A világossárgás színe a falnak megnyugtatóvá tette a szobát. 
- Shizuka-san, akkor, meg mutatod a többieket is? – pattantam fel, mert bármennyire is vagyok „sérült”, én már nem bírok tovább csak pihenni, és nem csinálni semmit. 
- Menjünk – biccentett, majd kivezetett az udvarra.
- Szóval – összecsapta a tenyerét és sóhajtott egyet – A fa alatt szunyókáló, ezüsthajú, lila szemű fiú… Becses neve Yoshikuni Kazuki. Lusta, szereti a gyomrát, sokat beszél. Nagyjából ezeket kell tudni róla. A hófehér hajú, fekete szemű srác sok állattal maga körül, Kawazoe Kazuma. Imádja az állatokat, szerény típus, hála az égnek nem dumál sokat. Viszont van valami rossz tulajdonsága. Ha valami aranyosat lát, akkor… Uhh, inkább azt az énjét ne akard megismerni. Haladjunk tovább. A két srác, aki a tónál ücsörög… A világosbarna hajú és kék szemű szépfiú, Maeda Shinji. Flörtölős típus, de ne aggódj, megvédelek tőle. A vörös hajú… Fujimoto Ren. Tőle félj. Mert ha egyszer mérges lesz… Szóval inkább róla nem is beszélek. De én most azt hiszem, megyek vacsorát készíteni! – indult el mosolyogva, de elkaptam a kezét, mert segíteni szeretnék. Annyi mindent megtettek értem, én pedig csak ennyivel szolgálhatok.
- Várj, én is segítek! – húztam egy mosolyra a számat. S miután beleegyezett, boldogan baktattam utána a konyha felé. Boldog voltam, mert úgy éreztem, hogy törődnek velem. Pár órával ezelőtt még biztos voltam benne, hogy meg fogok halni, most viszont máshogy alakult a helyzet. Nem fogok a múlton rágódni. Elhatároztam, hogy a jelennek fogok élni. Répapucolás közben az élet nagy dolgain kell gondolkodni, nem? Lassan felvágtam minden zöldséget, és a húst is feldaraboltam. Hamar végeztem a vacsorával, bár nem vagyok biztos benne, hogy milyenre sikeredett, mert még sosem csináltam ilyet. Azaz, ha csináltam, arra nem emlékszem. 
Mindenki összegyűlt a nappaliban, s evett. Idegességemben ujjaimat dörzsöltem össze, és kíváncsian figyeltem mindenki reakcióját. Pár másodperc alatt csillogó szemek vettek körül.
- Zakuro-chan – törölte meg a szemeit Kazuki – te istenien főzöl! – összekulcsolta a kezeit és engem vizslatott mosolyogva. 
- Köszönöm, de eddig nem Shizuka főzött rátok? – kérdeztem zavartan, a tarkómat vakarva. Hirtelen mindenki elhallgatott. Feszültséget éreztem a levegőben, ezért kezdtem feszélyezve érezni magam, s próbáltam minél lejjebb ülni a székben, és összehúzni magamat. A világosbarna hajú srác, Shinji, felköhögött és komoly tekintettel nézett rám.
- Shizuka… Nem tud főzni – mondta ki könyörtelenül, s kezdtem aggódni, ezért az említett lányra néztem. Elpirulva, s ruhája szélét gyűrögetve a földet bámulta. Kezem elindult válla felé, hogy majd jóindulatból megsimítom, de ekkor fejembe hatalmas fájás érkezett. A kezem megállt a levegőben, s a fájó testrészhez kapott. Mintha több ezer lándzsával szúrták volna át. Összeszorítottam a szememet, de egyre csak hangokat hallottam. „Ne sírj, Airi!” Visszhangzott a fejemben, s a szituáció kísértetesen hasonlított a mostanira. Egy lány felé nyúltam vigasztalás szándékával. A fájdalomtól a testem remegni kezdett. Két erős kéz megszorította a vállamat, s férfias, határozott hangon rám parancsolt.
- Elég volt, térj vissza a jelenbe! – rázogatott Ren. A hangok abbamaradtak, s már a testem sem remegett. 
- Mi történt? – néztek rám aggódó arccal mindannyian.
- Nyugalom, csak emlékek – erőltettem mosolyt az arcomra. Shizuka megfogta a karom és felhúzott az asztaltól.
- Jól van! Ideje mennünk fürdeni! – határozta el magát, mintha természetes lenne, hogy…
- Ha?! Ketten? – hökkentem hátra kijelentésétől. Sóhajtott egyet és tekintetét belefúrta az enyémbe.
- A közelben van egy meleg vizű forrás. Hidd el, egyedül nem akarsz egyedül menni, főleg hogy ők itt vannak – bökött a fiúk felé, és most már teljesen egyetértettem vele. Hevesen bólogattam, s kezemet rátettem a vállára.
- Teljesen igazad van, ne haragudj, hogy kételkedtem benned! 
Felkuncogott.
- Na de induljunk! – fogta meg a kezem, és elkezdett rohanni. Gyorsabb volt az átlagosnál, sokkal. Hirtelen az egyik kezével megfogta a derekamat, másik kezével a térdem alá nyúlt, és az ölében vitt tovább.
- Öö… Shizuka-san? Tudok járni…
- Tudom, de így gyorsabb! – nevetett, és tényleg, egy szempillantás alatt meg is érkeztünk. Gyönyörű helyen volt. A hold tükörképe megcsillant a vízen, s a felszálló pára varázslatossá tette a látványt. A bőrömet megcsapta a kellemes meleg, ezért egy kicsit kirázott a hideg. 
- Szép, nem igaz? – vizslatta Shizuka a forrást miközben mosolygott.
- Ühüm – bólintottam.
~
Hirtelen egy ág reccsenése hallatszott, ezért mindketten ijedten fordultunk a hang irányába. Kazuma állt szappannal a kezében, pókerarccal előttünk. Én teljesen lefagytam, és annyira lebuktam a vízben, hogy csak az orrom látszott ki. 
- Kazuma! – nézett Shizuka a srác felé ördögi szemekkel.
- Ren azt mondta, hogy elfelejtettetek szappant hozni, ezért hoztam.
- Ezért képes vagy bejönni két lányhoz, amikor fürdenek?! – ökölbe szorította a kezét és előbújt az ördögi énje. – A lángjaimmal foglak megsütni! – s ahogy ezt kimondta, a keze felett megjelent egy kék rókaláng… Különös látvány volt nekem, aki még nem látott ilyet… A békés hangulat egy másodperc alatt szertefoszlott, s már csak Kazuma fájó sikolyai visszhangzottak a levegőben.

2 megjegyzés:

  1. Drágám, tehetséged... az van ;)
    Írd meg gyorsan azt a folytatást :*

    VálaszTörlés
  2. Gyorsan hamar siess fuss rohanj a kövivel! <3

    VálaszTörlés